Kundenzátor

Gyermekeim, kedden hajnalban egy izgalmas utazás vette kezdetét. Utólagosan elneveztem a kerékpártúrámat Balkan Tour 2011-nek, tekintve, hogy 3 országban is jártam egy nap alatt. De kezdjük az elején, Magyaroszágon...

Már hetek, hónapok óta tervezgettem, hogy nekiindulok a Délvidéknek, és a múlt héten pontosan elő is készítettem a túra részleteit. A tervezetről itt olvashattok bővebben.

A tervezetben először úgy kalkuláltam az időmet, hogy a 2010-es Balaton-túrához hasonlóan hajnali 3-kor indulok, és akkor majd egész jó időben érkezem. Ebből annyi valósult meg, hogy hajnali 3-kor kinyomtam az ébresztőórámat, és aludtam még 4-ig. Akkor viszont nagyon kipattantam az ágyból, mert már időszűkében lettem volna: alapból egy órás késésben voltam. Nemzetközi időjárás-előrejelző honlapokon leellenőriztem a várható időjárást: eső, zivatar várható a térségben. Nagy döntés előtt álltam.

Siklós felett is kicsit felhős volt az ég, de nem számottevően, úgyhogy az indulás mellett döntöttem. Gyorsan felöltöztem két réteg ruhába, majd 5 óra előtt pár perccel kihajtottam a garázsból. Az első méterek meglehetősen nehezen indultak, de ezt még az álmosság számlájára írtam. Később egyre inkább belejöttem, a horvát határig csak pár helyen álltam meg, de csak azért, mert ki kellett fújnom az orromat. A hőmérséklet nem volt számomra kedvező: Harkány határában 2,0°C-t mértem.

Ugye eleve úgy terveztem a túrát, hogy az első 15-20 kilométeren a kerékpár összes műszaki problémája kijön majd: hát tévedtem. Mivel előző este tüzetesen átnéztem minden porcikáját a kerékpárnak, és beállítottam a fékeket, tökéletesen futott a gép. Még az ifjabb Szinyei által nemrég beépített hátsó tengellyel sem volt semmi baj, sőt!

Egész jól haladtam, az egy órás késés ellenére is ütemszerűen érkeztem Alsómiholjácra ahol végülis nem álltam meg, hanem egyenesen hajtottam tovább a következő nagyvárosig. Navigációra nem volt szükségem, mert végig egyenesen az 53-as főút mentén haladtam. Fél 9 körül érkeztem meg a következő állomásra, Nasice 17000 fős város, azért ott egy kissé elkeveredtem. Itt meg is álltam, reggeliztem, ittam, megnéztem a belvárost, meglátogattam az evakuációs padomat, majd indultam tovább. A neheze most követezett, eddig teljesen sík terepen tekertem.

Ugye azt érdemes rólam tudni, hogy sík terepen eltekerek a világvégéig is, meg vissza háromszor, de hegyen felfelé meghalok. Az útvonalat dél felé direkt úgy terveztem meg, hogy minimális legyen az emelkedő, de ezzel nagyon mellé lőttem. Nasice után 6 kilométeren át enyhén emelkedett az út, nem volt vészes, de utána 9 kilométeren át hegymenet. Persze különösebb probléma nem volt belőle, leszámítva azt, hogy felfelé gyakorlatilag gyalogos-tempóban araszoltam, így jókora késést generálva. Ami felfelé nem ment, az lefelé nagyon jó volt: 6 km lejtmenet, száguldás, idei sebességrekordomat is megdöntve 62,9 km/h-val száguldoztam (Az abszolút sebességrekordomtól még messze van, az 84,7 km/h volt).

Ahogy leértem a hegyről, egy nagyon szimpatikus, dombos vidékre érkeztem, lankák amerre a szem ellát. A következő állomásom is itt fekszik: habár Caglin városon áthajtottam, mint az egyszeri kamionsofőr egy kilapított sünön, a következő településen viszont meg kellett állnom, mert elfogyott a vizem. A megálló jó döntésnek bizonyult, mert habár a lejtmenet után éreztem magamban a dinamizmust, a Rusevoi kocsma után bizony megint egy akadályba ütköztem: még egy hegybe.

Folytatás hamarosan. Képek szintén várhatóak...