Ez a funkció jelenleg nem működik. Vagy mégis? Ki kellene próbálni...

Kavarodás

2012.12.16. 23:52

írta: kundavid

A vasárnap nagyon furcsán indult a munkahelyemen. Fél órával műszak előtt felhívtak, hogy öltözzek fel jó alaposan, mert a halsátorban leszek, de nem pénztáros, hanem "halász". Nagyon nem örültem neki, de hát a munka az munka mindenhol, hát elvállaltam...

A csavar ott volt, hogy mégis jött diákmunkás a halsátorba, úgyhogy akkor mégis csak pénztáros lettem volna a boltban, viszont nekem semmilyen felszerelésem nem volt erre (ing, toll, kódlista, kitűző), úgyhogy hazakéretőztem átöltözni. Utána kb. 1 órát dolgoztam az eredeti munkakörömben, mikor az új igazgató-gyakornok kitalálta, hogy mivel kevés a vásárló és sok a pénztáros, inkább legyek árufeltöltő. Fasza, legalább nem unatkoztam a pénztárban, viszont gyorsan kiderült, hogy nem sok mindent tudok segíteni az árufeltöltőknek, ugyanis nem volt benn egy sem, így tök egyedül kellett dolgoznom (ami annyiban nehéz, hogy egyedül nem igazán tudom eldönteni, hogy mihez nyúlhatok és mihez nem). Időközben amíg a vevőtérben szorgoskodtam, kérdeztek ezt-azt a vásárlók, úgyhogy műszaki eladónak is érezhettem magam. Árufeltöltőként azért sikerült ezt-azt kihordani, de a főnök-igazgató-gyakornok állandóan tapasztalt árufeltöltőnek nézett és a halálba idegesített, egy egyszerű indokkal visszatértem a kasszába. Viszont vasárnap este volt, ezért a vásárlók továbbra is elmaradtak, kaptam új  unkát: nekem kellett felállítani (saját szerszámaimat azért elő kellett hozzá szednem a kocsiból, így lettem ideiglenesen gondnok), majd részben feldíszíteni a Teszkó karácsonyfáját. Viszont hébe-hóba vissza kellett ülnöm a kasszába kisegíteni a többieket, egy kis idő múltán átmentem takarítónőbe: le kellett takarítanom a kiállított műszaki cikkeket, legnagyobb örömömre. Később aztán kaptam a raktárosunktól is munkát, így egy órán át raktárosnak is érezhettem magam.

Lám, így jár az, aki hosszú műszakot vállal vasárnap délután...

Szólj hozzá! tesco karácsony vasárnap


A bejegyzés trackback címe:

https://kundavid.blog.hu/api/trackback/id/tr394970362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Keresel valamit?

Az alábbi form segítségével kereshetsz a Kundenzátoron:

Így se? Értesíts egy kommentben, esetleg e-mailben!

Apróbetűk, blabla

Creative Commons Licenc

Az oldalon található írások (illetve saját képek) a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználhatóak.


kundavid@index.hu
süti beállítások módosítása