Kundenzátor

Gyermekeim, mint láthatjátok, a blog tetszhalott üzemmódban működik tovább. Persze ez nem attól van, mert lusta dög vagyok írogatni, csak mindig halogattam. Tervben volt pár hosszabb cikk erről-arról, de azóta már vagy elfelejtettem, mit akartam írni, vagy már elavult a történet. Vasárnap óta meg már azért nem tudok normálisan írni, mert a hétvégén metszés közben csúnyán elvágtam az egyik kezem, így gépelni sem tudok normálisan...

A mai napom nagyon korán indult. Olyan korán, hogy azt sem tudtam, hogy fel lehet kelni hajnali négy harminckor. Sőt! Azt sem tudtam, hogy van hajnali négy óra...

Szóval tény ami tény és gondolat mi kusza, de hát mégis korán keltem. Négy harminckor, méghozzá azért, hogy elmenjek a napszámosokért Alsószentmártonra. Hát igen, a cigányok szorgalmas lények, vagy csak egyszerűen hülyék, hogy reggel 5-kor akarnak kezdeni. Mondjuk a korai kezdésnek az az előnye, hogy délután egykor már végeznek is a 8 órás munkával, és akkor még ott van a fél nap minden másra.
Még életemben nem voltam Szentmártonban (azt sem tudtam, hogy hol van, így utólag legalább már van értelme a navigációs szoftvernek a telefonomon), féltem is egy kicsit, mivel egyes források szerint a cigányság aránya 99%, vagy a'feletti. Ez tényleg így volt, alig láttam fehér embert (csak egyet), mindenfelé roma származású vagy sötétbőrű volt.
Miután beszálltak négyen az elég szűkös autóba, elindultunk, és 20 perc múlva már ott is voltunk a szőlőnél (zöldmunkáztak). Az egyiküknek nem volt metszőollója, úgyhogy hazamentem és kerestem egyet. Miután visszamentem, kiderült, hogy rossz; így mehettem még egy kört egy másik ollóért. Hat óra körül végeztem is, és habár az éjjel csak másfél órát aludtam, nem feküdtem vissza aludni, mivel tudtam, hogy anyámat el kell szállítanom dolgozni Villányba. Ez így is történt, fél nyolckor indultunk, majd negyed kilencre már itthon is voltam.

A negyed kilenc és fél tizenkettő közötti időszak kiesett valahogy, elvesztettem az emlékét; valószínűleg itthon vegetáltam valahol, de arra biztosan emlékszem, hogy nem aludtam. Délben azonban felkerekedtem, hogy elmegyek és kerítek valami ebédet magamnak illetve öcsémnek, de mire megtaláltam a kocsikulcsot (ami a zsebemben volt), már eltelt fél óra és már mehettem is a munkásokért, hogy hazavigyem őket. Ezzel minden rendben volt, visszaértem Siklósra időben, és beugrottam a Vasúti Vendéglőbe kajáért. Gondoltam hazamegyek, megeszem a kaját, majd elviszem magam kocsival a buszmegállóba, ahol felszállok egy pécsi buszra. Hát nem így történt. Kicsit elkéstem, és ha már lekéstem a buszt, úgy döntöttem, hogy költséghatékonyabb, ha 80-nal beporoszkálok Pécsre kocsival. Amint beértem, leparkoltam az autót a kertvárosi uszmegálló mellett, ahol felszálltam egy belvárosi buszra. Sikeresen kíséreltem meg egy készpénzfelvételt, majd elmentem megnézetni a telefonomat a szervízben (az elütésem hatására még mindig sérült volt). Apró hibája volt, a szerelő grátisz megcsinálta pár perc alatt. Aztán vettem egy autós töltőt, vettem a barátnőmnek egy csokor virágot, majd elindultam haza.
Mármint egész pontosan nem haza, hanem először  próbáltam nem elaludni vezetés közben... Leszállítottam a csokor virágot, és ezután elmentem édesanyámért a munkahelyére. Hazafelé már nem én vezettem, de nem tudtam elaludni az anyósülésen.

Miután hazaértem megfürödtem, majd leborotváltam az évszázados bozontot az arcomról. Este elmentem Rékával pizzázni, megünneplendő harmadik évfordulós évfordulónkat tartva. Direkt nem ültünk ki a szabad ég alá, inkább bementünk az épületbe a szúnyogok elől. Az épületben is rengeteg szúnyog volt, annyi, hogy inkább becsomagoltattuk a kaját, és otthon befejeztük. Fél 12-kor holt fáradtan vezettem haza, aztán nem sokkal később bedőltem az ágyban, hogy holnap hajnalban újrakezdődjön az egész az elejéről...

Ébren töltött idő: 21 óra
Levezetett út: 187 km