Kundenzátor

Folytatom Dél-Dunántúli kalandjaim, az első részt itt olvashatod. Ott tartottam, hogy délután kettőkor elindultam végig a Balaton déli partján a messziségbe. Gondoltam eltekerek Akár Siófokig is, amíg besötétedik. Ez egy ideális túra (lett volna): nyugis kerékpárutak, sík déli part, a Nap nem süt a szemembe. (Lett volna.)

Az első kilóméterek itt is könnyedén mentek, a fák között kanyargó árnyékos kerékpárúton mindig könnyű haladni. A Zala folyónál megálltam kicsit pihenni, egyrészt azért, mert megnéztem a régi Zala-hidat, másrészt görcsölni kezdett a  hasam. Lefeküdtem negyed órára egy fa tövébe, majd folytattam utamat. Nemsokára beértem a lakott területre, később már kezdtem azt érezni, mint általában a Balaton déli partján: a véget nem érő utak egymást érik. Semmi változatosság, csak nyaralók mindenfelé. Persze ez is csak addig fog tartani, amíg megszokom...

Két óra alatt elértem Fonyódra, ahol megálltam a kikötőnél, és ettem egy lángost. Finom, nagy, fokhagymás, tejfölös, sajtos, sós lángost. Ejj, de rég ettem ilyen finomat. Leöblítettem egy kis szódavízzel, körülnéztem a mólónál, majd némi pihenés után folytattam utamat. Amint elérkeztem Fonyódligetre, az idő rögtön "elromlott". Beborult az ég, és hatalmas szélvihar alakult ki. Hopp, fél nappal korábban jött a hidegfront... Balatonboglárhoz elérkezve már azt sem tudtam, hogy merről fúj a szél, de abban biztos voltam, hogy a jóisten rossz játékot űz velem. Felhívtam Régert barátomat, hogy nézze már meg a MÁV menetrendet, hogy mikor megy a környékről Pécsre vonat. Szerencsém volt, fél óra múlva indult. Nem volt kérdés, hogy felszálljak-e, ugyanis szélben-esőben nem tudom folytatni az utam. Vége, idén nincs Balatonkerülés.

Vettem jegyet, innivalót, és vártam a vonatra. Mikor megjött, feltettem rá a kerékpárt, de tudtam, hogy Fonyódon át kell szállni, úgyhogy nem rendezkedtem be nagyon. Fonyódon aztán még tuvábbi perceket kellett várni a vonatra, ott már olyan szél fújt, hogy engem odébblökött. Fellszálltam a vonatra, azt hittem megmenekültem. Tévedtem.

Jött a kalauz, átadtam neki a diák- illetve kerékpárjegyeket. Megvakarta kopaszodó fejét, majd annyit kérdezett: "...és a kerékpár most itt van?" Majdnem azt válaszoltam, hogy "Nem, ő a jövő héten jön, de Budapest felé." (Hülye kérdésre rákontrázott választ...)
Elmagyarázta, hogy Kaposvár és Dombóvár között pótlóbuszok szállítják az UTASOKAT. Még csak véletlenül sem kerékpárokat. (Na bakker, már csak ez hiányzott, este a viharban tekerjek egy Kaposvár-Dombóvár távot, mi az nekem?!)
Szerencsére a világ egyik legjobb kalauzával volt dolgom. Miután megkínáltam egy kis Keszthelyen feltankolt muffinnal, készségesen segítségemre sietett ez ügyben. Megkérdezte az egyik busz sofőrjét, hogy berakhatnám-e a csomagtartóba a biciklim. Természetesen berakhattam, sőt! Akkora hely volt a csomagtartóban, hogy állva befért, de még rá is ülhettem volna. Dombóvárra átsüvítettünk pár perc alatt, majd kihasználtam a lehetőséget.

Kihasználtam, hogy Tolna Megyében még sosem kerékpároztam: a busztól a vonatig két keréken mentem. Így már elmondhatom, hogy Baranya, Tolna, Somogy, Zala, Veszprém és Bács-Kiskun megyékben már kerekeztem...

Innentől az út hazáig egy kicsit volt csak rázós: majdnem ütköztünk egy másik vonattal, majd nem tudtam hazavinni kocsival a biciklit. Teljesen átlagos hazaút. (Bocs a fogalmazástért, de már novemer van, kicsit nehézkes így távolból írni a dolgokról. De legalább befejeztem!)